CLARK ÁDÁM önjáró úszódaru
Ikonikus vezérgépünk
Alkalmas még kikötők építésére, nagyméretű hídszerkezetek emelésére. Rendszeresen részt vesz mentési munkáinkban, illetve összeköti a vízi és szárazföldi szállítást: átemeli, partra helyezi vagy partról vízre teszi a szállítmányt. Különlegessége, hogy önálló munkavégzésre is képes. Mentési munkák során egy búvártaggal kiegészülve végzi feladatát, de sokszor dolgozik együtt valamelyik tolóhajónkkal és a horgonyzó dereglyékkel.
Története
Közép-Európa egyik legnagyobb és legerősebb úszódaruját 1980-ban építette a Ganz-MÁVAG Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége. Fejlesztője Szabó Endre gépészmérnök, tervezője Mikó György hajóépítő szakmérnök. Építésekor teherbírása 100 tonna volt, majd 1995-ben jelentős felújítást végeztünk rajta és átalakítottuk 150 tonna teherbírásúra. 2006-ban egy újabb korszerűsítésnek köszönhetően kapacitását 200 tonnára növeltük.
Műszaki adatok
A Clark emelőkapacitása 10 m-es gémkinyúlásnál 200 tonna, míg 30 m-es kinyúlás esetén 30 tonna. A hajótestbe ballaszttartályok kerültek, melyeket daruzáskor vízzel megtöltünk, hogy biztosítsuk a szükséges ellensúlyt. Így az eszköz stabil marad a legnehezebb emelések során is. Gémje a hajótestre fektethető, így magasabb vízállás esetén is képes a dunai hidak alatt áthaladni.
Főgép típusa: | 2 db Scania |
Főgép teljesítmény: | 2*390kW (2*530 LE) |
Segédgép: | 70 kVA |
Fixpont: | 9,2 m |
Merülés menetben: | 1,9 m |
Menet közbeni hossz: | 74 m |
Személyzeti követelmények
Műveletek elvégzésekor a fedélzeten 12 ember teljesít szolgálatot, utazáshoz 6 fő elegendő. A 24 órás felügyeletről a hajóparancsnok, fedélzetmester, gépészek, matrózok és “kötözők” gondoskodnak.
Kérjen árajánlatot!
Ha szolgáltatásaink és eszközeink felkeltették érdeklődését, és szívesen tervezné a jövőbeli projektjeit velünk, kérjen ajánlatot!