Ismerje meg a HSP-t!
Speciálisak vagyunk. A szakma szinte kikerülhetetlen szereplői itthon. Olyan, sokszor magunk által fejlesztett technológiai megoldásokkal végezzük el a ránk bízott feladatokat, melyeket az iskolapadban nem tanítanak. Őrizzük az elődeinktől örökölt felbecsülhetetlen tudást és nap, mint nap bővítjük tapasztalatainkkal. Eszközparkunkat nagy becsben tartjuk; tudjuk, hogy nélkülük nem lehetnénk azok, akik vagyunk. A cég jelenlegi formájában több, mint 30 éve dolgozik a vízen de történetünk 70 évnél is messzebbre nyúlik vissza. A következő évszázadnak is építünk és hisszük, hogy képesek leszünk mindig a megújulásra.
1991 óta több száz projekt fűződik a nevünkhöz. Hidakat építünk, hatalmas acél elemeket úsztatunk a helyükre, ipari búvárainkkal a mélybe merülünk, felderítünk és a mederidegen tárgyakat szükség szerint a felszínre hozzuk. Büszkén autózunk át a budapesti hidakon, kerékpározunk a Tisza-tó felett, vagy sétálunk Szeged belvárosában. Bármerre is járunk az országban, mindig belebotlunk egy-egy építménybe, műtárgyba, amihez valamilyen módon közünk van. Ugyanilyen jó érzés megpillantani egy-egy úszó eszközünket a Dunán lehorgonyozva, vagy tudni, hogy melyik hajónk éppen merre jár. Mindeközben lépést tartunk a folyamatosan fejlődő világgal: ultramodern eszközökkel bővülünk, kutatás-fejlesztési projektekben veszünk részt.
Hogyan dolgozunk?
Csapatban
Közös életszemlélettel, összehangolt munkával.
Pontosan
Alapos tervezéssel, precíz kivitelezéssel, időben.
Kreatívan
Hatékonyan alkalmazkodva a váratlan körülményekhez.
30 éve szenvedéllyel
Hajós emberek vagyunk, egy sajátos rétege az emberiségnek. A vízzel kohézióban élünk, ismerjük minden hullámfodor forrását. Pontosan látjuk, hogy egy munkát mikor szabad elkezdeni és mikor muszáj abbahagyni.
Együtt élünk a természettel, minden mozdulatunkat és döntésünket meghatározza a vízállás, a szél, a víz sodrása, a hőmérséklet és a csapadék. Tudjuk, hogy munkánk mit sem ér anélkül a szenvedély nélkül, amivel mi végezzük. Ezt ötvözzük a sok év alatt összegyűjtött tapasztalatunkkal és a szűnni nem akaró tudásvágyunkkal. Így tudunk a legnagyobb hídépítések és a kisebb munkák során is professzionálisat alkotni a víz alatt és felett. Talán ettől vagyunk igazán speciálisak.
HSP központ
Munkatársaink
Kállai Zoltán
ügyvezető igazgató
Kun Andrea
gazdasági igazgató
Topscháll András
műszaki igazgató
Földes Tamás
projektvezető
Kovács Dezső
hajózási üzemeltetési vezető
Kirchner Krisztián
gépészeti vezető
Giczi László
építésvezető
Várnagy Zoltán
építésvezető
Barabás Sándor
anyagbeszerző
Legénységünk
Partnereink rólunk
”
Akik uralják a vizet
A HSP egy csendes, de biztos partner, aki együtt él a projektek hektikus hullámcsúcsaival- és völgyeivel. Van megoldásuk, ha váratlan helyzet adódik, akkor is ha tegnapra kell. A feladatokat nem megúszni akarják, hanem hibátlanul teljesíteni.
Wunderlich István Péter – Duna Aszfalt Zrt. projektvezető
”
Közös nevezővel
Kimehetünk mi a piacra keresgetni, de tudásuk, szakmai alázatuk itthon, sőt egész Közép-Kelet-Európában egyedülálló. Az építőiparban terveket készítünk, aztán naponta felülírjuk azokat. A HSP ilyenkor kiemelkedően rugalmasan reagál, igazi partner.
Varga Balázs – A-Híd Zrt. főmérnök
”
Abban sosincs hiba
A közös munkáink mindig speciálisak, nem igazán a hídépítésekhez kapcsolódnak. Hajót emelünk ki, pontonokat kötünk ki, tűzijátékot szervezünk közösen már 20 éve. Szakembereik nemcsak tervezik a folyamatokat, de hiba nélkül végre is hajtják azokat.
Spányik Gábor – MAHART PassNave Kft. ügyvezető
”
Akikben biztosak lehetünk
25 éve egy HSP által irányított emelési folyamatra azt mondtam, hogy marhaság, mérnöki lehetetlenség. Meggyőztek, végül illesztőcsavar pontossággal látták el a rájuk bízott feladatot akkor és azóta is. Miattuk még soha nem volt álmatlan éjszakám.
Orosz Károly – Hídépítő Zrt. ügyvezető igazgató
”
Nyugodtan, higgadtan
15 éve dolgozunk a HSP-vel és azt kell mondjam, hogy már szavak nélkül is megértjük egymást. Annyira professzionálisan működnek, hogy teljes nyugalomban lehetünk. Ahol ők ott vannak, ott minden időben, pontosan a helyére kerül. Lenyűgöző a szaktudásuk.
Reimer Druschel – HEBO Maritime GmbH, részlegvezető