SOIL MEC nagy teherbírású modul pontonrendszer

Munkaterület a vízen

Főképp hídépítési projektjeinkben, fúrt cölöpözési technika alkalmazásakor használt nagy teherbírású moduláris pontonrendszer. A különböző méretű és funkciójú modulokat tetszőleges alakzatban és méretben, a munkaterületen szereljük össze, az adott feladat igényeinek megfelelően.

A pontonrendszer közúton is szállítható, 3 méter széles egységekből áll. Cégünk a 90-es évek végén vásárolta meg az első garnitúrát, majd folyamatosan fejlesztettük, így jelenleg 7 db orrmodul és több 6, 9, és 12 méter hosszú elem áll rendelkezésünkre. A rendszer része 2 db, hidraulikusan mozgatható cölöppel ellátott egység is, melyek a horgonyok mellett pozícióban tartják a pontont. A cölöpök a mederfenékbe préselhetők a pontontesten keresztül, így fixálják az egységet.

A cölöpözési feladatokon túl daruzási és kotrómunkákat, valamint kőszórási munkákat is ellátunk vele. Dolgozott már a Balatonon kikötő építésnél, Vásárosnaményban, Komáromban és a Komplex Tisza-tó projektben is. Részt vett a Megyeri-híd építésében és a Nemzeti Atlétikai Stadion részeként megépült Robinson híd munkálataiban is.

Az összes modul összeépítésével több mint 500 négyzetméternyi munkateret tudunk a vízen létrehozni, melynek össz teherbírása cca. 450 tonna.

Műszaki adatok

Teljes kiépítési felület: 21*28,65 m
Teljes hordképesség  (1,2 m merüléssel): kb. 450 tonna
Hidraulikus csörlők: 3 db KMB-5H-TK
Hidraulikus csörlő: 4,5 tonnás
Kötél bevonás: 10 m/perc
Kötél átmérő: 20 mm
Üzemi nyomás: 200 bar
Motor teljesítmény: 30,9 kW
Ponton terhelhetősége: 1,5 tonna/m2
Fedélzet terhelhetősége (szilárdsági szempontból): 6 tonna/m2

 

Kérjen árajánlatot!

Ha szolgáltatásaink és eszközeink felkeltették érdeklődését, és szívesen tervezné a jövőbeli projektjeit velünk, kérjen ajánlatot!