Győr-Gönyű országos közforgalmú kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése

A kikötő infrastrukturális fejlesztésével a térség lehetőséget kapott, hogy bekapcsolódjon az európai gazdasági keringésbe. A Duna-Majna-Rajna tengelyen elhelyezkedő kikötő kiváló alapot biztosít a vízi, vasúti és közúti közlekedés összekapcsolásához, ezáltal a Nyugat-Dunántúl legnagyobb intermodális logisztikai központja lett. Jelentős szerepe van a belföldi és a nemzetközi szállítmányozásban is, bekapcsolódik több országos tranzit vasútvonalba, valamint a gyorsforgalmi úthálózat fővonalába is. A projekt komplett vízi kiszolgálását láttuk el, elvégeztük a kikötő mederkotrását, részt vettünk a támfal építésében, valamint a kikötői berendezések telepítésében. A projektben 5 függőleges partfalas hajóállás létesült, az egyik zöldterminálként működik, amely által biztosított a hajókon keletkező olajos fenékvíz, szennyvíz és hulladékok előírásoknak megfelelő átvétele.

Kérjen árajánlatot!

Ha szolgáltatásaink és eszközeink felkeltették érdeklődését, és szívesen tervezné a jövőbeli projektjeit velünk, kérjen ajánlatot!