Kaland – avagy hogyan tért haza a Clark Ádám úszódaru Belgrádból?

Június 26-án, csütörtökön este szerencsésen megérkezett Magyarországra ikonikus vezérgépünk, a Clark Ádám úszódaru, amely pontosan 2 hónapot töltött Szerbiában. Nem volt egyszerű. Az apadó vízállás miatt a hazatérés igazi taktikai játszma lett: harc az idővel és a centikkel. A 285 folyamkilométeres hazaút nem kevés meglepetést rejtegetett számunkra.

Íme néhány gondolat az ő tollukból, ahogy ők látták:

A Clark Ádám úszódaru hazatért Belgrádból. Pontosan úgy, ahogy azt előre kiszámoltuk. Két hónapra terveztük az ott tartózkodását, és két hónapot is volt távol.

Mégis, az utolsó napokban az egész helyzet inkább tűnt izgalmas kalandnak, mint előre eltervezett műveletnek. Amikor a vukovári vízmérce 50 centimétert mutat, az azt jelenti számunkra, hogy a Clark hajtóműve 10 centiméterre van a sziklás mederfenéktől. Ebben a másfél kilométer hosszú dunai gázlóban ez a tény már önmagában kritikus.

Június 22-én, vasárnap kellett meghoznunk a döntést: maradunk Belgrádban, befejezzük az emeléseket és az aszály miatt akár hónapokig is ott rekedhetünk, vagy elindulunk, és még átkelünk a visszaút során a rohamosan apadó vízállás előtt. Magyarországon az épülő mohácsi Duna-híd pillérépítése várt ránk. Ha nem jutunk vissza időben, veszélybe kerülhet a projekt. A vízállás mindössze egy hét alatt egy métert csökkent, így döntöttünk: indulunk.

Hétfő reggelre terveztük az indulást, de nem engedett a vámhatóság. Vártunk. Még egy papír hiányzott a kiléptetéshez. Vártunk. A víz egyre gyorsabban apadt. Vártunk. Még egy papír. Vártunk. Hétfő este végül elindulhattunk. Késő volt? Talán.

Folyással szemben haladni lassú, ráadásul eltört a gázkar, ezért kézzel toltuk, csak hogy ne egyhelyben álljunk. Várt ránk egy éjszakai javítás, a kritikus gázlószakasz pedig még mindig előttünk állt.

Kedden reggel újra indultunk. A vízállás éppen a még bevállalható 50 cm volt, tudtuk, hogy szerdára már csak 17 cm lesz. Ez volt az utolsó pillanat. A meder leszűkült, a víz felgyorsult. Teljes gázon gyakorlatilag álltunk a folyó sodrásában.

Haladtunk egyáltalán? Volt, hogy tíz percen keresztül ugyanaz a fa volt velünk egyvonalban a parton. Mégis előrébb jutottunk: másfél kilométert, közel két óra alatt, de mozgásban voltunk. Végül átjutottunk.

A Clark úszódaru már Magyarországon van. Mohácson folytatjuk a munkát, a Duna-híd építésének következő fejezetét.

Így volt tervezve?

Igen. Hogyan?

Mint mindig: csapatmunkával.

Kérjen árajánlatot!

Ha szolgáltatásaink és eszközeink felkeltették érdeklődését, és szívesen tervezné a jövőbeli projektjeit velünk, kérjen ajánlatot!