Hiányzó hang a záróakkordban – Müller Zoltán emlékére

Vannak mérnöki feladatok, amelyek túlmutatnak a számításokon, a szerkezeti rajzokon és a kivitelezési ütemterveken. Amikor egy híd lebontása egy közös történet lezárása is egyben. Egy olyan történeté, amit emberek írnak: mérnökök, szakemberek, barátok és néha azok, akik már nincsenek velünk, de munkájuk örökre ott él a szerkezetekben, a döntésekben, a pillanatokban.

                                                                           

Idén a belgrádi Öreg Száva-híd bontása kapcsán az egyik legnagyobb kihívást az ívszerkezet leemelése jelentette. A feladat bonyolultságát mutatja, hogy a  mérnöki művelet tervezése már 2022 őszén megkezdődött. A folyamatot tervező szakértői csapatot -többek között- Földes Tamás kollégánk és a 2023-ban váratlanul elhunyt Müller Zoltán alkotta. 

Zoltánt egybehangzóan a szakma kivételes alakjaként tartjuk számon. Hiányát azóta is érezzük, de öröksége velünk maradt: a tapasztalata, a gondolkodása, a közös munkák emlékei, és az a szakmai alázat, amellyel mindig a lehető legjobb megoldásokat kereste.
Ez a mostani bejegyzés Földes Tamás projektvezető szavaival meséli el a Déli Összekötő vasúti Duna-híd építésében, majd 3 évvel később az Öreg Száva-híd bontásában részt vevő emelőmű újbóli üzembe helyezésének történetét.
Fogadják szeretettel ezt a különleges beszámolót, emlékezzünk együtt Müller Zoltánra, aki már nem lehetett ott velünk a belgrádi munka során, de szellemisége jelen volt minden mozdulatban.

 

„2022. május 4-én megtörtént a Déli Összekötő vasúti Duna-híd harmadik hídszerkezetének zárótag úsztatása a kettő emelőművel szerelt TS-52 bárkával. A három hídszerkezet építése, valamint a régi kettő hídszerkezet bontása igazi csapatmunka volt, rengeteg profi szakemberrel, akik mint egy zenekar tagjai, együtt dolgozva, tökéletes harmóniában alkottak 68 év után új vasúti hídszerkezetet a Duna felett. Ennek a zenekarnak volt fontos szereplője Müller Zoltán, akivel 2022 őszén közösen terveztük a belgrádi Öreg Száva híd bontását az emelőműves bárkákkal. Sajnálatos módon a híd építése során és utána is sok kiváló szakember távozott az élők sorából, köztük Müller Zoltán is.

3 év nagy idő egy ilyen bonyolult szerkezet, mint az emelőmű életében, így az újbóli üzembe helyezés és mozgatási próbák előtt izgalommal vártuk, hogy az emelőtornyok hosszú idő múltán újra megmozduljanak. A próba kezdetén kisebb jellegű hidraulika és elektronika problémákat kellett elhárítanunk, azonban ahogyan egyre újabb és újabb kazetta került a helyére, úgy lett egyre simább és olajozottabb a művelet, a szerkezet is felébredt hosszú álmából. A vasúti hídnál összeszokott csapat ismét egymásra talált, újra egy harmóniában alkotó zenekarrá vált… amely zenekar tagjai között Müller Zoli már nem lehetett ott fizikailag, azonban valahonnan figyelt és szorított értünk.”

 

Kérjen árajánlatot!

Ha szolgáltatásaink és eszközeink felkeltették érdeklődését, és szívesen tervezné a jövőbeli projektjeit velünk, kérjen ajánlatot!